Készüljük együtt az azori-szigeteki utazásotokra!
A nagy érdeklődésre való tekintettel a 2023. március 14-én 18:00-órától Budapest XI.kerületében (pontos infók közelebb az eseményhez) újra szervezek egy Azori-szigeteki utazástervező előadást. Ez már a harmadik előadás az előzőek ugyanis néhány nap alatt teljesen beteltek. Erre az előadásra is korlátozottan vannak helyek.
Fontos információk az előadásról:
Kinek szól az előadás?
Az előadásom azoknak szól, akik eddig még nem hallottak az Azori-szigtekről és azoknak is, akik már sokat olvastak, hallottak róla és szeretnének többet, valami újat megtudni vagy esetleg a kirándulásuk szervezéséhez néhány támpontot kapni sőt még azoknak is hasznos lehet, akik már többször voltak és szeretnének valami újat felfedezni.
Ki az aki nem fog megfelelő információkkal gazdagodni ha eljön?
Aki a letelepedéssel kapcsolatos információk miatt érkezne. Ezt az előadást főleg a turistaként a szigetekre érkezőknek szól.
Milyen kérdésekre kaphat választ, aki eljön az előadásra?
Melyek a legfontosabb általános információk az Azori-szigetekkel kapcsolatban, amelyeket az utazás előtt fontos tudni ? Melyek voltak a legélvezetesebb események, fesztiválok amelyeken részt vettem São Miguel szigetén és nagyon ajánlom és úgy néz ki meg is rendezik 2022-ben? Mikor érdemes az Azori-szigetekre utazni? Milyen ott az időjárás ? Mire kell odafigyelni a szigeteken történő autóbérlésnél ? Tanácsok mind low cost túrát mind luxuskirándulást szervezőknek. Milyen más lehetőségek vannak arra hogy szétnézzünk, ha nem szeretnénk autót bérelni?
Hány napot érdemes az Azori-szigeteken tölteni? Milyen sportolási lehetőségek vannak a szigeten? Melyek azok az ételek, italok, édességek amelyeket mindenképpen meg kell kóstolni, ha ott járunk? Hogyan készüljön a kirándulására, aki ételallergiával küzd? Milyen lehetőségek vannak itthonról utazási irodával való kiutazásra? Milyen egyedi programokon vehettek részt a segítségemmel? Személyre szabott programok szervezése, tervezése hogyan működik? El merjen‑e egyedül indulni valaki egy Azori túrára? Milyen segítséget tudok nyújtani a szigeten? Ezekre és még sok utazással kapcsolatos kérdésre kaphat választ aki regisztrál és eljön az előadásra.
Az előadás ára: 3650 Ft/fő.
Az előadáson főleg São Miguel és Pico szigetéről lesz szó, de kérésre más szigetekkel kapcsolatos kérdésekre is tudok válaszolni.
Jelentkezni a magyarulazazoriszigeteken@gmail.com e‑mail címen lehet. Az előadás linkje itt található: https://facebook.com/events/s/azori-utazastervezo-eloadas/1402634660564251/
Várok mindenkit szeretettel.
Addig is míg nem találkozunk folyamatosan frissülő információt találhattok az Azori-szigetekről , érdekességekről, túrákról az Azori Éden Youtube csatornán vagy az Azori Éden facebook oldalon olvashattok.