Sao migue­li „romeiros”-ok (zarán­do­kok) – hagyo­mány, val­lás és érzel­mek

Sok­fé­le érzés kava­rog mos­ta­ná­ban ben­nem az Azori-szigetekkel és Azo­ri embe­rek­kel kap­cso­lat­ban. Néha nagyon ked­ve­sek barát­sá­go­sak, de sok­szor elég zár­kó­zot­tak, eluta­sí­tó­ak az “isme­ret­le­nek­kel”. Fő jel­lem­ző itt a bizony­ta­lan­ság és nagyon illik ide Pető­fi Sán­dor: Pató Pál Úr című ver­sé­ből való idé­zet  „Ej, ráérünk arra még!” gon­dol­ko­dás. Vala­hol ez egy nagyon jó szem­lé­let,  bár min­den kicsit las­sab­ban megy, mint álta­lá­ban, de az embe­rek nem ide­ges­ked­nek talán annyit, mint más nagyobb, nyüzs­gő váro­sok­ban és ez nagyon jó. Én is át szok­tam ven­ni ezt az szo­kást néha és ott­hon Magyar­or­szá­gon alig tudok vissza­kap­csol­ni a nyüzs­gő “üzem­mód­ba”. Ami még nagyon jel­lem­zi az itte­ni embe­re­ket az a nagyon erős hit és a hagyo­má­nyok tisz­te­let­ben tar­tá­sa. Ez a bejegy­zé­sem is egy ilyen érzel­mek­kel teli, hagyo­mány­ról fog szól­ni. 

Teg­nap olyan dol­gok tör­tén­tek, ame­lyek nagyon meg­érin­tet­tek és talán alap­ja­i­ban még pozi­tí­vab­bá for­mál­ták a képe­met az itt élők­kel kap­cso­lat­ban. Egy ese­mé­nyen meg­lát­tam és meg­érez­tem a  szi­ge­ten élő embe­rek val­lá­sos­sá­gát, hatal­mas hitét, az egy­más irán­ti (ez főleg az Azo­ri embe­rek egy­más közöt­ti) sze­re­te­tét és a csa­lá­dok össze­tar­tó ere­jét, ami meg­mu­tat­ko­zott néhány cse­le­ke­det­ben és tár­gya­kon keresz­tül is. Ez nagyon meg­érin­tő volt. A szi­ge­ten van egy zarán­dok­lat ami a XVI. szá­zad­tól, az 1522-ben Vila Fran­ca do Cam­po váro­sát ért hatal­mas föld­ren­gés­től és az azt köve­tő szeiz­mi­kus akti­vi­tás ide­jé­től datá­ló­dik.  A föld­ren­gés után az első rome­i­ro­sok (zarán­do­kok), azért indul­tak a zarán­dok­lat­ra , hogy iste­ni védel­met kér­je­nek a föld­ren­gés­sel kap­cso­la­tos továb­bi ese­mé­nyek ellen és meg­bo­csá­tást kap­ja­nak a saját és min­den­ki más bűne­i­ért. Min­den év már­ci­u­sá­ban, 10 – 50 év közöt­ti fiúk és fér­fi­ak (Rome­i­ro­sok) 30 – 200 főig cso­por­to­kat alkot­va az óra­mu­ta­tó járá­sá­val meg­egye­ző­en zarán­do­kol­nak kör­be São Miguel szi­ge­tén.  A zarán­dok­lat köz­ben több mint 100 temp­lo­mot és kápol­nát láto­gat­nak végig, val­lá­si éne­ke­ket éne­kel­nek és imád­koz­nak. Az öltö­ze­tük meg­ha­tá­ro­zott és egyes zarán­do­kok cso­port­ban betöl­tött sze­re­pe is. Min­dig van egy veze­tő­je a cso­port­nak és van­nak egyéb tiszt­sé­ge­ket betöl­tők is. Az öltö­ze­tük egy­sé­ges. A hátu­kon (koc­kás) váll­ken­dőt a nya­kuk­ban szí­nes sálat és rózs­fü­zért visel­nek a kezük­ben pedig egy spe­ci­á­lis botot, amit min­dig elhe­lyez­nek a temp­lom előtt aho­vá betér­nek. 1 hétig tart a zarán­dok­lat pir­ka­dat­tól, alko­nya­tig gya­lo­gol­nak, ételt nem visz­nek maguk­kal. Este befo­ga­dó csa­lá­dok­hoz tér­nek be meg­pi­hen­ni és vacso­ráz­ni. A fia­ta­lok a zarán­dok­lat köz­ben az okta­tá­sért a jobb gaz­da­sá­gért imát­koz­nak álta­lá­ban vala­mint az egész Azori-szigetekért és Por­tu­gá­li­á­ért. Szi­go­rú sza­bá­lyai van­nak annak is, hogy ki lehet zarán­dok fon­tos, hogy a cso­port tag­jai jó egész­sé­gi álla­pot­ban legye­nek és tulaj­don­sá­ga­ik­kal, visel­ke­dé­sük­kel meg­fe­lel­je­nek Isten tör­vé­nye­i­nek.

Teg­nap Pon­ta Garçá­ban kirán­dul­tunk, ami­kor han­gos ének­re let­tünk figyel­me­sek, amely a város köz­pont­já­ban álló temp­lom­ból szű­rő­dött ki. Mi leül­tünk a temp­lom elé és vár­tunk, hát­ha kide­ül kik éne­kel­nek. Kis­vár­tat­va meg­je­len­tek a Rome­i­ro­sok a zarán­do­kok és egy helyi ház­ba vonul­tak. Itt egy nagyon ked­ves lány­tól meg­kér­dez­tem, hogy mi tör­té­nik oda­bent mert lát­tuk , hogy min­den­ki isme­rős­ként (mint­ha csa­lád­tag len­ne köszön­ti a zarán­do­ko­kat). Elme­sél­te, hogy ez a csa­lá­di nap, ami­kor a zarán­do­kok csa­lád­tag­jai éte­lek­kel készül­nek a cso­port tag­ja­i­nak (akik már 1 hete zarán­do­kol­nak), amit együtt fogyasz­ta­nak el. A lány ked­ve­sen meg­in­vi­tált az asz­ta­luk­hoz, de annyi­ra csa­lá­di, ben­ső­sé­ges volt a han­gu­lat és kör­be­len­gett min­dent a sze­re­tet és a törő­dés, hogy nem érez­tük, hogy ide­ge­nek itt helye len­ne. Elér­zé­ke­nyül­tem és a szü­le­im­re gon­dol­tam, aki­ket nagyon sze­re­tek. Kér­tem, hogy a lány test­vé­ré­ről aki zarán­dok enged­je­nek meg egy képet készí­te­ni. A kép jól sike­ült, nagyon kife­je­ző lett. Köszö­nöm a zarán­dok­nak és a csa­lád­já­nak a ked­ves fogad­ta­tást és a sze­re­te­tet még min­dig ennek a hatá­sa alatt vagyok.

A másik dolog, ami ugyan­csak teg­nap a Vila Fran­ca do Campo-ba tör­tént kirán­du­lá­sunk alatt tör­tént. Sétál­tunk a kikö­tő­ben és meg­lát­tunk egy hajót, ami­nek az orrá­ra Jézus képe volt fel­fest­ve. Vala­hogy mikor ránéz­tünk a kép­re a remény, a segít­ség és a sze­re­tet jutott eszünk­be. Rájöt­tem, hogy a val­lás – még annál is job­ban, mint azt én vala­ha  is gon­dol­tam  – elen­ged­he­tet­len jel­lem­ző­je a szi­ge­tek­nek.

Köszö­nöm Zsol­ti­nak a segít­sé­get a cikk­hez!

Ha több, az Azori-szigetekkel kap­cso­la­tos cik­ket sze­ret­né­tek olvas­ni, vagy csak érte­sül­ni sze­ret­né­tek a leg­fris­sebb prog­ra­mok­ról újdon­sá­gok­ról innen Sao Miguel szi­ge­té­ről, akkor köves­se­tek ben­nün­ket az Azo­ri Éden Face­book olda­lun­kon, az Eden­az­or­es Ins­ta­gram olda­lun­kon vagy a http://​www​.azorie​den​.com/ blo­gon.

For­rás: https://​www​.visit​ma​i​az​or​es​.com/​r​o​m​a​ria
Fotók: Azo­ri Éden

Hozzászólás